A demokráciában mindenki egyenlő... és vannak az egyenlőbbek.

A demokrácia álarca lehull mindig és megvillantja vérszívó patkány fogait... A Becsület Napi megemlékezés sorozatunkat minden esetben hosszas szervezés, hatósági egyeztetések előzik meg. Megjegyzem immár 20 éve atrocitás, törvény vagy az esetleges “túlélők” érzelmei sem sérültek ez idő alatt. Utólag csak a megemlékezők megjelenése, kinézete kelt valami félelmet... szerintem maximum az igazsága kelthet, de engedjük most ezt el. Mi eddig mindig betartottuk a törvényeket és megfeleltünk az adott előírásoknak, soha nem léptük át azok határait. Idén ötször söpörték le az asztalról beadványainkat az új gyülekezési törvényre hivatkozva. Megtartottuk magánterületen, hiszen meg kell adjuk a tiszteletet ezeknek a Hősöknek, ez semmit nem vont le a rendezvényünk értékéből. De! Két napja a híradásokat nézve azt kell látnom, hogy valami agyament brigád emlékezik meg a tanácsköztársaság kikiáltásának századik évfordulójáról... Gyerekkoromban a dicsőséges 133 napként emlegették. Később tudhattuk meg erről az igazságot. Az igazi söpredék összeborulása. Anarchisták, kommunisták és pszichopata gyilkosok ámokfutása, akik élvezettel gyilkoltak le ártatlanokat rémálombeli agyszülemények vádjai alapján. Történelmi tény, hogy ezek az elmebetegek lőttek Dunába ártatlanul embereket. Ezt úgy gondolom nem kell részletezni- szerencsére már nem titkolt vagy tiltott a történelem ezen sötétségeiről megtudni az igazságot. Ismét egy de! 2019-ben egy a közterületekről kitiltott Becsület napja után márciusban közterületen engedélyezett “megemlékezésen” kell látnom Szamuely Tibor képét virítani? A “dicső 133 nap” leghírhedtebb vezetőjét? Kérdem én! Hogy lehet ilyen formában, egymást elvtársnak szólítva, a tanácsköztársaságot és hóhérait éltetve  “emlékezni”? Az ez ellen utolsó leheletükig harcoló katonákra vagy az ilyenek által lemészárolt civilekre nem? A gyülekezési törvény egyértelmű. Nem lehet! Sem a hősökre, sem a patkányokra! Mégis a magát nemzetinek tituláló kormányunk és törvényeinek betartatói ekkora kettős mércét alkalmaz? Mégsem különbek a brüsszeli hivatalnokoktól? Ahogy például Franciaországban látjuk a sárga mellényesek harcát, ezek is csak a hazaszerető emberek ellen lépnek fel. Ahogy ott a bevándorlók bűncselekményeit, itthon a cigányságét tolerálják. Értjük mi hogy minden szentnek maga felé hajlik a keze. De miért mindig csak balra?

Kalóz beszéde

Megemlékezésünkön nagyra becsült Barátunk és Bajtársunk Kalóz is a felszólalók között volt. Ezúton is köszönjük hogy a Becsület Napja alkalmából vállalta egy rövid, de színvonalas előadás megtartását.




Tisztelt megemlékezők, Európa fiai!
Talán nem mondok semmi váratlant azzal, ha kijelentem:   A  Becsület Napja   nem a  számonkérés, vádaskodás, önbíráskodás vagy gyűlölködés  napja.
Örömöt hirdetni gyűltünk ma össze! Azt az örömünket, hogy büszkék vagyunk azon elődeinkre, kik önmagukat vállalva, fővárosunk 1944-45 nehéz korszakában mindhalálig harcoltak az akkor felszabadítónak tetszelgő, mára a vörös diktatúraként ismert rémrendszer úttörő hordájával szemben.
Boldogok vagyunk, mert egyek vagyunk mindezen küzdelem harcosaival, szeretettel gondolunk mindazon erőkre, kik segítették őket, és meghitt tisztelettel óvjuk azon polgári áldozatok emlékét, kik e szörnyű eseménysorozat bármely szakaszában hagyták el a földi világot.
Vállaljuk, hogy inkább térdelünk az áldozatok és Hőseink képzeletbeli hantja előtt, mint pöffeszkedünk az önjelölt győztesek lakomáján. A Becsület Napja azok napja, kik tudják: Osztozni a mártírok emlékével a legmagasabb rendű spirituális titok, mi felülemelkedik a szürke mindennapok gépies tettein, és átüti a magamutogató és státuszelvű világunk materiális falait.
Végignézve az arcokon tudom és hirdetem: Bár fizikailag kevésnek látszunk, hitem szerint mindenkiben ezrek és ezrek emléke kel ma életre, hazától és nemtől függetlenül, ugyanazon boldog mosollyal, tiszta tekintettel azon zászló alatt, mi csak a szabadság forró szelében kel életre!
Emléknapunk történelmi eseményeire most nem térnék ki, mindannyian tudjuk, hogy mi történt Budapest ostroma idején, és az azt lezáró „kitörés”-ként ismert katonai művelet során.
Valamiféle üzenetet szeretnék közvetíteni Nektek, mivel talán hozzásegítem mindenkit ahhoz a büszkeség és öröm hirdetéséhez, mit gondolataim elején ismertettem.

A világi és ateista emberek azt szokták mondani, hogy Európa templomaiban kevesen vannak már, és azon kevesek döntő többsége is idősebbekből, a halálhoz közelítő, és attól félő emberekből áll.
Ezzel szemben minden más tájidegen vallási felekezet imaépületeiben a teljes generáció, sőt, főleg a fiatal és tettre kész férfiak töltik fel a hívők sorait.
Mindkét megállapítás helyén való a maga világában, magunkra tekintve viszont én úgy látom:
Igen, ahogy a csecsemő is nehezen engedi el azt a világot ahonnan érkezett, sokáig kapaszkodva ragaszkodik édesanyjához, úgy az idős emberek is félve a változástól, kapaszkodókat keresve a templomok falai között készülnek fel a másvilágba való visszatérésre.
Érzik, hogy már nem evilági feladatokra kell készülniük. A megváltás reménye pedig meleg hittel eltöltve, meghívja őket a hosszú útra.
A Becsület Napja a széles tömegek számára egy semmit mondó felesleges maszkabál, hol a militáns betegségben szenvedő emberek erőfitogtatás céljából az utcára vonulnak.
Igen, emberek vagyunk mi is, a fiatalság tüzével, de az idősek bölcsességével! Tudjuk, hogy e világi leszületésünknek nem csak eleje és vége van, hanem folytatása is, ezért figyelünk testünk épségére, hogy épnek megőrizze szabad lelkünket, és ezért hívjuk életre minden évben Hőseink emlékét, hogy a minket nem értő széles tömegekkel megértessük: mint a földi elmúlásra készülő idősek is érzik, a mi világunk már nem ebből a világból való!
Talán mindannyian éreztétek már úgy, hogy rosszkor születtetek, hogy sem ez a rendszer miben ma éltek, a saját életetek mit kaptatok a sorstól, nem a Tiétek. Sokan vesztenek el minket e meg nem értettség miatt, mi magunk is úgy érezzük, hogy a világ nem fogad el minket, a ránk kiszabott részen pedig nem tudunk változtatni!
Látszólag mind magunkra maradunk!
A Becsület Napjának képzeletbeli csarnokában lévő Hősök emléke azonban erőt ad nekünk, és mikor felemeljük búnak hajtott fejünket, kiderül: Jól tettük, hogy nem tértünk le belső parancsunk útjáról, és mikor tovább lépünk, már nem is vagyunk egyedül! Ezek vagyunk mi, ezért lehetünk boldogok, mert határokon átívelve is egymáshoz vezetett minket az odaátról is ható Hősök szelleme, kikkel ma eggyé válunk!

Lehet bármely nemzet fia, bármely alakulat katonája, az elnémítás és a nyílt párbeszéd tiltása ellenére szócsövei vagyunk azon igazságnak, hogy egy hitért, egy széles hazáért, egy közös európai kultúráért kiállni és dolgozni már nem magányos harc, hanem megszentelt társas küldetés!
A materiális globalizmus üzenetei és eredményei egyértelműen megmutatják a szakadék felé vezető utat, miből a keresztény templomok fiatalokat is hívó harangja mellett a megmaradt kultúraalkotó nemzetek fiataljai is meghúzzák a vészharangot!
A Becsület Napjának üzenete van, és iránytűt ad!
Mit jelent mindez a gyakorlatban?
Azt hiszem, hogy az üzenet kulcsszava a Hűség. Hűnek lenni tágabb és szűkebb Hazánkhoz, elődeink által felépített kulturális szellemi és fizikai alkotásokhoz! Óvni és képezni testünket, építeni szellemünket, és mindenekelőtt vigyázni mindarra, hogy bajtársunk, társunk és családunk emberi kapcsolataiban a hűségben rajtunk csorba soha ne essen!
Fiatalok, kik csak most ismertek meg minket, vegyetek példát a mellettetek álló korosabb bajtársaktól, legyetek velünk évek múlva is töretlenül, bölcsen és büszkén! Mától a Becsület napja a büszkeség, a vállalás és az örömhirdetés napja minden fehér európai ember számára! Tisztelet a Hősöknek! Együtt jobbá tehetjük a világot!

Éljen a Hűség és Kitartás!

“Nácihajó avagy az újfasiszta dzsembori...” 😁

Szeretnénk megköszönni a Mérce.hu két munkatársának Kiss Soma Ábrahámnak és Tóth Csaba Tibornak reklámcikkét.
Tudom persze, hogy csak az elvakult Fidesz gyűlöletük szülte ezt a lejáratónak szánt cikket, de néhány tévedés és sztereotípia ellenére egy kifejezetten tényszerű és kerek monológot gépeltek össze.
Arra azért felhívnám a figyelmüket, hogy a rendezvény helyszínét pont a gyűlöletük tárgyát képező jelenlegi kormányzó párt legújabb gyülekezési törvénye miatt választottuk, mert minden igyekezetünk és számtalan beadványunk ellenére sem engedtek közterületen megemlékezni (igen, bármennyire fáj megemlékezésről van szó) a Kitörés Hős Áldozatairól. Leegyszerűsítve, egyik politikai pártól nem kaptunk soha semmiféle támogatást. Ha annyira tárgyilagosak akartak volna lenni az írók, csak meg kellett volna próbálni kibérelni, pont ahogyan mi is tettük. Teljesen abszurd felvetés egy bárki által bérleti díj ellenében kibérelhető rendezvényhajót összefüggésbe hozni politikai érdekekkel. 
Lehet a mai világban furcsa, hogy valakiknek még fontos elődeik áldozathozatala, meg nem alkuvása és mindent elsöprő hűsége. Ahogy Ők, több nemzet gyermekei, Mi sem adjuk fel és továbbra is meg fogunk emlékezni ezekre a Hősökre, szintén több nemzet gyermekei együtt, az Ian Stuart álltal felhúzott Blood and Honour lobogó alatt. 
Mert igaz mi nem felelünk meg az új Európát egy nagy olvasztótégelyben összeolvasztani igyekvő törekvéseknek, de előbb fogtunk kezet Barátként-Bajtársként mint az uniónak nevezett bohóc társulat.
Nem kell elmebeteg összeesküvéseket gyártani az olvasottság kedvéért. Javaslom, inkább járjanak utána a töketlen, impotens, írástudatlan ellenzék folyamatos baklövéseinek, rossz helyen történő seggnyalásának és meglátják a fától azt a nagy négyszögletű kerek erdőt. Lássanak tovább az orbángyűlölettől és lehet megtalálják a választ az egész országot foglalkoztató kérdésre, miszerint miért nincs ellenzék Magyarországon!?🤔
Addig is még egyszer köszönjük az ingyen reklámot! 😉

https://merce.hu/2019/03/10/fidesz-kozeli-tulajdonosok-hajojan-talalkoztak-nemzetkozi-naci-szervezetek-februarban/?fbclid=IwAR3XwRGs7M0tDyW4MMPt82GFYwjYPS5FXUzXCyuM-nAoXqnZZ_a_6LZpnTY

Papp Tibor beszéde

Kedves Bajtársak, Európa Fiai!

 Lelkem mélyéig meghatódva hajolok meg Budapest védőinek hősiessége előtt.

 1944/45 telén, mikor a vörös pestis ostrom alá vette gyönyörű fővárosunkat, együtt harcolt felnőtt és gyermek, fiatal és öreg, civil és katona, magyar és német.

 A magyar és a német nemzet sorsa az elmúlt 1500 évben összefonódott. Háborúk folyamán volt, hogy egymás ellen, volt, hogy egymás mellett harcoltunk. Mi, magyarok befogadtuk a német nép fiait, akik becsületes, dolgos polgárai lettek a Szent Korona Országának. Élet-, társ-és sorsközösséget vállaltak a magyar néppel, s így a magyar politikai nemzet egyik legértékesebb tagjaivá váltak. Világszabadságharcunk végül elválaszthatatlan szövetségesekké tett minket.

 Ma Európa ismét végveszélyben van! Az Európa Fiai közti gyűlöletnek, a sovinizmusnak nincs helye népeink szívében! Félre kell tennünk az ellentéteket! Össze kell fognunk, különben elpusztulunk, elnyel bennünket a sötét áradat, amit a cionista ármány szabadított ránk!

 Vegyünk példát Világszabadságharcunk hőseiről! Fogjunk össze, győzzük le a sovinizmust! Csak így érhetjük el célunkat: a fehér Európát, ahol gyermekeink és unokáink boldogan és biztonságban élhetnek.

Éljen Magyarország!
Éljen a fehér Európa!
Éljen a fehérfaj!

Köszönöm a figyelmet.
Kitartás!

A hősök örökké élnek!

“Élelmiszerünket felhasználtuk, az utolsó töltényünk csőre töltve. Budapest védői választhatunk a kapituláció, vagy a harc nélküli lemészárlás közt. Az utolsó harcképes honvédekkel offenzív módon új harci, és ellátási bázist keresek. Február 11-én a sötétedés beálltával kitörök. Kérek felvételt Szomor-Máriahalom térségében.” Karl Pfeffer Wildenbruch

A hősökből egyszer legendák lesznek….

1945. február 11-én Budapest ostroma az utolsó felvonásához érkezett. Előtte 50 napon át, házról házra tartott a harc, a magyar és német védősereg közel két hónapon át tudta tartani magát a szovjet erőkkel szemben. Pest már régen elesett, és Budán is csak a Vár környéke volt még a német és magyar seregek kezében. Utánpótlás alig-alig volt, a tartalékaikat felélték a harcolók. A védők hetvenezres létszáma alig 43 ezerre fogyatkozott. Nem volt más lehetőség, mint a megadás, vagy egy utolsó, kilátástalan akció, a kitörés. A budai várból kitörve, átjutva az oroszok védelmi állásain elérni a 30 kilométerre levő német vonalakat. Hitler nem támogatta a kitörésre tett javaslatokat, Karl Pfeffer Von Wildenbruch tábornok, a Budapesten körbezárt német és magyar egységek főparancsnoka pedig heteken át halasztgatta emiatt az akkor esetleg még sikerre esélyes kitörési kísérletet. Végül február 11-re már nem maradt más lehetősége, mint rádióüzenetben bejelenteni: "Munition ist zu Ende” Verpflegung aufgebraucht” (Lőszerünk végére értünk. Élelmiszerkészleteink elfogytak.)
A kitörést, amely este 8 órakor kezdődött, alaposan megtervezték. Ennek ellenére a kétségbeesett akció kudarcba fulladt, mert az oroszok hírt kaptak a tervekről. A 8. és 22. SS lovashadosztályok és még néhány egyéb, még harcképes német részegységek, melyeknek a szovjet ostromgyűrű első vonalát kellett volna áttörnie, orosz géppuskák, lövegek és aknavetők tüzébe kerültek. Legnagyobb részük már a Széll Kálmán térnél elesett. Nagyjából tízezer ember tudta végül átverekedni magát, és nekiindulni a majd’ mindannyiuk számára utolsó útnak. A szovjetek a kisebb-nagyobb csoportokra szakadó hősiesen küzdőket több ponton bekerítették és felszámolták. A német vonalakat Szomornál kicsivel több, mint hétszáz fő érte el.
A tragédiába fulladt vállalkozás után hegyekben álltak az elesett katonák holttestei a Széll Kálmán téren, de sokfelé a tervezett kitörés útvonalán is. A szovjet tankok a holttesteket sem kímélték, áthajtva a halottakon tiporták őket felismerhetetlen masszává.
Talán éppen ezért, erre a szégyenteljes tettre emlékezve, ezt ünnepelve szervezték tüntetésüket az egykori gyilkosok rajongói, a magyarországi kommunisták, összeborulva egyéb liberális szervezetekkel (cigány szervezete, LMBTQ aktivisták, CEU hallgatók, stb.) a Széll Kálmán térre. Ott kiabálták a „Mocskos nácik” és a „No pasaran” jelszavakat, eltorzult fejjel. Tábláikon „Fuck Nazis”, „Refugees welcome”, „Tőke és fasizmus jegyesek” feliratokkal, szivárványos, cigány, anarchista és öko-anarchista zászlókkal álldogáltak a tér közepén, dobolva zenéltek, miközben gandzsát szívtak. Amikor felbukkant egy-egy csoport túrára induló, nekilódultak kiabálva, de pár rendőr egy kis sorfallal mindig útjukat állta. A túrázók csodálkozva nézték a hisztikézőket, a hétköznapi emberek, a dolgukra igyekvők pedig bosszankodtak, hogy már megint megzavarják a város nyugalmát. Voltak, akik csak a fejüket rázták, mások köptek feléjük egyet, de a többség, amely szerintük csak a kisebbség, egyáltalán nem értett velük egyet.
Mindeközben pedig mi, néhányan megemlékeztünk. Mivel a rendőrség rejtélyes okok miatt csak a liberálisok gandzsás tüncikéjét engedélyezte, hát egy bérelt magánterületen, de sok külföldi bajtárssal, szép beszédekkel, koszorúkkal. Szűk körben, de méltóságteljesen tudtunk emlékezni az elesett hősökre. A rendezvényt nem zavarta meg sem rendőri akció, sem pedig a tornából felmentettek hisztikéje, ahogy nem zavarták meg azt sem, amikor bajtársunk a koszorúkat felvitte a várba, és elhelyezte a Kapisztrán téren. Nem volt médiafelhajtás, a nemzeti, a kormánypárti, de még a liberális médiák is távol maradtak, de nem volt élő közvetítés sem az eseményről, mert ezek egyike sem méltó egy ilyen szomorú apropó miatti rendezvényhez. Az elesett hősök emléke, az előttük való tisztelgés nem lehet médiahiszti tárgya. A legendáknak nincs szükségük élő adásra és közvetítésekre, emlékük, küzdelmük és hősies tettük a szívünkben él, nem csak a facebook esemény idejére, hanem minden nap. Tiszteletünket irántuk néma főhajtással és egy szál virággal, egy mécsessel tudjuk legszebben kifejezni. Úgy, ahogy ezt tegnap tettük.
Hétfőn pedig elmegyünk, munka vagy iskola után, családdal vagy csak magunkban, és csendesen elhelyezünk egy mécsest, valahol az út mellett, ahol egykoron ezeknek a legendáknak a meggyalázott holtteste feküdt. Csak hogy tudják, érezzék a gyilkosok hithű utódai: mi nem felejtünk!

Kitörés emléktúra beszámoló

  Dicsőség a hősöknek!

Sokan osztják-mondják különféle médiában hangzatos szólamokkal, ami szép is lenne, ha ezt tényleg komolyan gondolnák! 

Az elmúlt hétvégén része lehettem a Kitörés 50 emléktúrának és olyanban volt részem, amire nem is mertem volna soha gondolni! Ezen a túrán volt idő az elmélkedésre. Meg is fordult pár ötlet az út során a fejemben! Éreztem fájdalmat, dacot küzdelmet újjászületést, döbbenetet, egy szóval minden feljött a semmiből, és még pár nap elteltével is még hatása alatt vagyok! E túra megfogalmazta bennem azt, hogy így is lehet összefogva ténylegesen egymást segítve előre jutni! Mindegy volt az ki honnan jött! Volt H.V.I.M-es  Légió Hungáriás, Hungária Skins-es  B.H.H.-s De volt egyszerű túra fanatikus, hagyományőrző  mind előtt egy cél volt és mindegyik segített így vagy úgy ,jó szóval vagy egy kéznyújtással a másikon! Ezek a tettek voltak olyanok, amit szerintem a hétköznapokban is meg lehetne tenni egymásért egy célért! Mindegy milyen szervezethez tartozik és nem arra kéne pazarolni az energiákat, hogy egymás ellen ágálunk! Van közös „ellenség” Erre kéne   koncentrálni és főleg TENNI, TENNI TENNI! Szóval e túra lélekemelő volt számomra! Át tudtam érezni azoknak az embereknek (katonáknak-, civileknek) a gigászi harcát, azért hogy viszont láthassák szeretteiket! Elgondolkodtam, hogy kik vagyunk mink hozzájuk? Mi felkészülve, ők étlen-szomjan havat ettek! Hozzánk kegyes volt a természet, ők térdig érő hóban napokig bolyongtak, míg megtalálták a helyes utat, közben folyamatosan rettegtek mikor lövik ki őket! De ők mentek és mentek, mert kellett az életükért! Ezt mind azért, hogy mi utódok szabadon élhető hazában létezzünk! Én ezért gondolom, teszem, idézve a Nemzetvezető szavait:” Hazáért meghalni lehet, de elfáradni soha!„

 Polgi